Star Trek: Voyager - Season 0
Star Trek: Voyager - Season 0 - Sci-Fi & Fantasy Most játszottak 45:60. story about 2371-ben egy csillagközi anomáliának, a Vadvidéknek köszönhetően egy maquis hajó és az azt üldöző Voyager átkerül a Galaxis túlsó végébe, a Delta kvadránsba, ahol egy Gondviselő nevű magasabbrendű lénynek szüksége van a segítségükre. A súlyos károsodást szenvedett csillaghajón az első tiszt, a kormányos, a főgépész és a teljes orvosi személyzet is életét veszti. A Gondviselő haldoklik, viszont nem akarja magára hagyni a rábízott bolygó népét, az ocampákat, akik még nem elég felkészültek a planéta elhagyására vagy az agresszív kazonok elleni védekezésre. A Voyager feladata, hogy átsegítse az ocampákat a Gondviselő elvesztésén, illetve hogy elpusztítsa a Gondviselő otthonaként szolgáló űrállomást, amit az ocampák ellen lehetne fordítani. Ezzel viszont elvágják az azonnali hazafelé vezető utat is, de Janeway kapitány fontosabbnak ítéli egy nép létbiztonságát a saját érdeküknél. Még itt a hajóra kerül a talaxiai Neelix és barátnője, az ocampa Kes: előbbi a Voyager szakácsa, utóbbi pedig a Doktor asszisztense lesz. Az üldözött maquis hajó legénysége a Voyager fedélzetére kerül; Chakotay, a maquis hajó vezetője a Voyager első tisztje (parancsnoka) és B’Elanna Torres (egy félig ember, félig klingon) gépész pedig a Voyager főgépésze lesz. Tuvok (vulkáni), aki a Föderáció kémje volt a maquis soraiban, a Voyager biztonsági főnöki posztját tölti be. Tom Paris, aki eddig csak megfigyelő volt a hajón, ideiglenesen hadnagyi rangot kap, és a főkormányosi széket foglalja el, az orvosi főtiszt helyébe pedig a Orvosi Segédhologram (OSH) lép. Később Kes távozik a hajóról, míg egy borg dolgozó, Hét Kilenced, Hetes érkezik a hajóra. A kapitány mindenben segíti Hetest az emberré válás folyamatában. Így kezdődik a Voyager hosszú, kalandokkal szegélyezett útja az Alfa Kvadráns irányába, amit elvileg 75 év alatt érhetnek el. Janeway abban reménykedik, hogy találnak egy a Gondviselőhöz hasonló lényt, aki segíthet őket hazajuttatni.Legelőszőr 2374-ben kapnak leveleket sz Alfa Kvadránsban maradt hozzátartozóiktól , majd 2376-ban sikerül elsőnek hang kapcsolatot létrehozniuk a Csillagflotta Parancsnoksággal , de aztán videó kapcsolatot is rendszeresen létre tudnak hozni . A Voyager kalandjai szintén nem kifejezetten különálló részekben élvezhetőek, érdemes végigkövetni a szereplők (külső-)belső alakulását a közösen átélt viszontagságok során. A sorozatnak némi feminin jelleget ad, hogy a Star Trek produkciók közül itt legtöbb aktív női szereplő: a kapitányon, Janeway-en kívül több fontos női karakter, Torres, Kes, Hét Kilenced és később még a Borg-királynő is jelentős alakítói a cselekménynek.
felszabadított: Jan 16, 1995
Runtime: 45:60
Műfaj: Sci-Fi & Fantasy, Dráma, Action & Adventure
Csillag: Kate Mulgrew, Robert Beltran, Roxann Dawson, Robert Duncan McNeill, Ethan Phillips, Robert Picardo
Networks: UPN
- 1. 1. epizód1995-01-09
- 2. 2. epizód2004-12-21
- 3. 3. epizód2004-12-21
- 4. 4. epizód2004-12-21
- 5. 5. epizód2004-12-21
- 6. 6. epizód2004-12-21
- 7. 7. epizód2004-12-21
- 8. 8. epizód2004-12-21
- 9. 9. epizód2004-12-21
- 10. 10. epizód2004-12-21
- 11. 11. epizód2004-12-21
- 12. 12. epizód2004-12-21
- 13. 13. epizód2004-12-21
- 14. 14. epizód2004-12-21
- 15. 15. epizód2004-12-21
- 16. 16. epizód2004-12-21
- 17. 17. epizód2004-12-21
- 18. 18. epizód2004-12-21
- 19. 19. epizód2004-12-21
- 20. 20. epizód2004-12-21
- 21. 21. epizód2004-12-21
- 22. 22. epizód2004-12-21
- 23. 23. epizód2004-12-21
- 24. 24. epizód2004-12-21
- 25. 25. epizód2004-12-21
- 26. 26. epizód2004-12-21
- 27. 27. epizód2004-12-21
- 28. 28. epizód2004-12-21
- 29. 29. epizód2004-12-21
- 30. 30. epizód2004-12-21
- 31. 31. epizód2004-12-21
- 32. 32. epizód2004-12-21
- 33. 33. epizód2004-12-21
- 34. 34. epizód2004-12-21
- 35. 35. epizód2004-12-21
- 36. 36. epizód2004-12-21
- 37. 37. epizód2004-12-21
- 38. 38. epizód2004-12-21
- 39. 39. epizód2004-12-21
- 40. 40. epizód2004-12-21
- 41. 41. epizód2004-12-21
- 42. 42. epizód2004-12-21
- 43. 43. epizód2004-12-21
- 44. 44. epizód2004-12-21
- 45. 45. epizód2004-12-21
- 46. 46. epizód2004-12-21
- 47. 47. epizód2004-12-21
- 48. 48. epizód2004-12-21
- 49. 49. epizód2004-12-21
- 50. 50. epizód2004-12-21
- 51. 51. epizód2004-12-21
- 52. 52. epizód2004-12-21
- 53. 53. epizód2004-12-21
- 54. 54. epizód2004-12-21
- 55. 55. epizód2004-12-21
- 56. 56. epizód2004-12-21
- 57. 57. epizód2004-12-21
- 58. 58. epizód2004-12-21
- 59. 59. epizód2004-12-21
- 60. 60. epizód2004-12-21
- 61. 61. epizód2004-12-21
- 62. 62. epizód2004-12-21
- 63. 63. epizód2004-12-21
- 64. 64. epizód2004-12-21
- 65. 65. epizód2004-12-21
- 66. 66. epizód2004-12-21
- 67. 67. epizód2004-12-21
- 68. 68. epizód2004-12-21
- 69. 69. epizód2004-12-21
- 70. 70. epizód2004-12-21
- 71. 71. epizód2004-12-21
- 72. 72. epizód2004-12-21
- 73. 73. epizód2004-12-21
- 74. 74. epizód2004-12-21
- 75. 75. epizód2004-12-21
- 76. 76. epizód2004-12-21
- 77. 77. epizód2004-12-21
- 78. 78. epizód2004-12-21
- 79. 79. epizód2004-12-21
- 80. 80. epizód2004-12-21
- 81. 81. epizód2004-12-21
- 82. 82. epizód2004-12-21
- 83. 83. epizód2004-12-21
- 84. 84. epizód2004-12-21
- 85. 85. epizód2004-12-21
- 86. 86. epizód2004-12-21
- 87. 87. epizód2004-12-21
- 88. 88. epizód2004-12-21
- 89. 89. epizód2004-12-21
- 90. 90. epizód2004-12-28
