Star Trek: Voyager
Star Trek: Voyager - Sci-Fi & Fantasy Most játszottak 45:60. story about 2371-ben egy csillagközi anomáliának, a Vadvidéknek köszönhetően egy maquis hajó és az azt üldöző Voyager átkerül a Galaxis túlsó végébe, a Delta kvadránsba, ahol egy Gondviselő nevű magasabbrendű lénynek szüksége van a segítségükre. A súlyos károsodást szenvedett csillaghajón az első tiszt, a kormányos, a főgépész és a teljes orvosi személyzet is életét veszti. A Gondviselő haldoklik, viszont nem akarja magára hagyni a rábízott bolygó népét, az ocampákat, akik még nem elég felkészültek a planéta elhagyására vagy az agresszív kazonok elleni védekezésre. A Voyager feladata, hogy átsegítse az ocampákat a Gondviselő elvesztésén, illetve hogy elpusztítsa a Gondviselő otthonaként szolgáló űrállomást, amit az ocampák ellen lehetne fordítani. Ezzel viszont elvágják az azonnali hazafelé vezető utat is, de Janeway kapitány fontosabbnak ítéli egy nép létbiztonságát a saját érdeküknél. Még itt a hajóra kerül a talaxiai Neelix és barátnője, az ocampa Kes: előbbi a Voyager szakácsa, utóbbi pedig a Doktor asszisztense lesz. Az üldözött maquis hajó legénysége a Voyager fedélzetére kerül; Chakotay, a maquis hajó vezetője a Voyager első tisztje (parancsnoka) és B’Elanna Torres (egy félig ember, félig klingon) gépész pedig a Voyager főgépésze lesz. Tuvok (vulkáni), aki a Föderáció kémje volt a maquis soraiban, a Voyager biztonsági főnöki posztját tölti be. Tom Paris, aki eddig csak megfigyelő volt a hajón, ideiglenesen hadnagyi rangot kap, és a főkormányosi széket foglalja el, az orvosi főtiszt helyébe pedig a Orvosi Segédhologram (OSH) lép. Később Kes távozik a hajóról, míg egy borg dolgozó, Hét Kilenced, Hetes érkezik a hajóra. A kapitány mindenben segíti Hetest az emberré válás folyamatában. Így kezdődik a Voyager hosszú, kalandokkal szegélyezett útja az Alfa Kvadráns irányába, amit elvileg 75 év alatt érhetnek el. Janeway abban reménykedik, hogy találnak egy a Gondviselőhöz hasonló lényt, aki segíthet őket hazajuttatni.Legelőszőr 2374-ben kapnak leveleket sz Alfa Kvadránsban maradt hozzátartozóiktól , majd 2376-ban sikerül elsőnek hang kapcsolatot létrehozniuk a Csillagflotta Parancsnoksággal , de aztán videó kapcsolatot is rendszeresen létre tudnak hozni . A Voyager kalandjai szintén nem kifejezetten különálló részekben élvezhetőek, érdemes végigkövetni a szereplők (külső-)belső alakulását a közösen átélt viszontagságok során. A sorozatnak némi feminin jelleget ad, hogy a Star Trek produkciók közül itt legtöbb aktív női szereplő: a kapitányon, Janeway-en kívül több fontos női karakter, Torres, Kes, Hét Kilenced és később még a Borg-királynő is jelentős alakítói a cselekménynek.
felszabadított: Jan 16, 1995
Runtime: 45:60
Műfaj: Sci-Fi & Fantasy, Dráma, Action & Adventure
Csillag: Kate Mulgrew, Robert Beltran, Roxann Dawson, Robert Duncan McNeill, Ethan Phillips, Robert Picardo
Networks: UPN
- 1. Unimátrix zéró (2)2000-10-04
- 2. Tökéletlenség2000-10-11
- 3. A verseny2000-10-18
- 4. Agykontroll2000-10-25
- 5. Kórházhajó2000-11-01
- 6. Beépített ember2000-11-08
- 7. Test és lélek2000-11-15
- 8. Nightingale2000-11-22
- 9. Hús és vér (1)2000-11-29
- 10. Hús és vér (2)2000-11-29
- 11. Idősíkok2001-01-17
- 12. Leszármazott2001-01-24
- 13. Bűnbánat2001-01-31
- 14. Prófécia2001-02-07
- 15. A lyuk2001-02-14
- 16. Munkaerő (1)2001-02-21
- 17. Munkaerő (2)2001-02-28
- 18. Az ember téved2001-03-07
- 20. A regényíró2001-04-18
- 21. A barátság űrszonda2001-04-25
- 22. A természet törvénye2001-05-02
- 23. Otthon2001-05-09
- 24. Minden lében doktor2001-05-16
- 25. Végjáték2001-05-23
